Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A cél azonban továbbra is a nyájimmunitás.
„Úgy tűnik, túl vagyunk a járvány nehezén, a harmadik hullám csúcsán” – mondta Szlávik János az M1-en a hirado.hu tudósítása szerint.
A főorvos leszögezte, a cél továbbra is a lakosság 80 százalékának – azaz a felnőtt lakosságnak – a beoltása, mert ekkor lenne meg a nyájimmunitás.
„Az a célunk, hogy a védettségi igazolvánnyal rendelkezők szabadon találkozhassanak más emberekkel, hiszen aki nem oltatja be magát, ki van téve a veszélynek, és nemcsak ő van kitéve a veszélynek, hanem hogyha ő például tünetmentes vírushordozó és valamennyire fertőz tovább, megint csak megfertőzhet olyanokat, akik nincsenek beoltva” – fogalmazott az infektológus, aki szerint ezt csak úgy lehet áthidalni, ha mindenki beoltatja magát.